Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta, jelenleg 310 448 beoltott, és 380 ezer fertőzésen átesett honfitársunk van, tehát
közel 700 ezer védett ember van Magyarországon.
Nem lesznek újabb szigorítások
Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar számok javulása megállt, de sajnos erre nincsen igazolt válasz. Mint tájékoztatott: 1860 új fertőzött van, 99-en haltak meg, és 299-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a brit mutáns megjelenése miatt romlik a helyzet – tette hozzá. A kormányfő ugyanakkor kérdésre válaszolva elmondta, újabb korlátozások nem lesznek. „Ha gyorsan oltunk, akkor a jó hatás maga alá tudja szorítani a rossz hatást” – tette hozzá.
Így néz ki a kormány oltási terve
Orbán Viktor az oltási tervről szólva elmondta, hogyha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás, akkor húsvétra közel 2,5 millió ember lesz beoltva, míg június elejére ez a szám már 6 millió főre nőhet majd. Mint fogalmazott: „ha a kínai vakcinával is elkezdünk oltani – ami már nincs messze –, akkor mindenkit,
aki eddig regisztrált oltásra, azt húsvétig be is tudjuk oltani.”
Magyarország 3,5 millióval több embert tud majd beoltani, mint másik hasonló méretű és népességű uniós ország – mondta el a minsizterelnök, majd hozzátette: „folyamatosan szükséges a tárgyalások a vakcina beszerzséről”. Mint modnta, arra is fel kell készülni, hogy hat és hét hónap múlva ismét oltani kel, tehát folyamatosan szükséges a vakcinák beszerzése. Orbán Viktor elmondta, hogy az EU-val nem az a probléma, hogy rossz üzleti konstrukciókat hozott volna létre, a baj az idő. „A bizottság az idő tekintetében mutat gyengeséget” – fogalmazott. „Aki időt nyer, életet nyer” – tette hozzá. Fél óránként hat embert hívnak be az oltópontokra. 7189 oltási ponton adnak be oltásokat – mondta el a kormányfő.
A magyar szakemberek folyamatosan vizsgálják a kínai vakcinát
Orbán Viktor elmondta, az Operatív Törzs ülésén szóba került a kínai vakcina vizsgálata is. A miniszterelnök nem ért járványügyi kérdésekhez, ezért több orvossal konzultált a kínai vakcina ügyében – tette hozzá. „Nem elegendő, ami eddig történt, mert az csak a behozatalra vonatkozott Minden szállítmányt meg kell vizsgálni” – mondta a kormányfő. Hozzátette: „a vizsgálatok zajlanak, és később fel lehet szabadítani a kínai kontingenst.”